hírek

A 19. Oktatási Szakkiállításon jártunk. Nagy egyetemeink: extra szolgáltatás és közöny

Diszlexia Kozpont, 2019. jan. 11. 12:24   [ 2019. jan. 11. 12:33 frissítve ]

Arra voltunk kíváncsiak, milyen a fogadókészség a diszlexiások, és egyéb fogyatékkal élő hallgatók iránt. Minket elsősorban a hozzáállás és a tájékozottság érdekelt, tehát főként a viszonyulásra, fogadtatásra koncentráltunk.

Bővebben:

Ma már látogatható volt a 19. EDUCATIO EXPO, ahol a hazai egyetemek, főiskolák, felsőoktatási- és egyéb szakképzési intézmények mutatkoznak be, leendő hallgatóik számára. Ismertetik szolgáltatásaikat, működésüket, fogadnak személyes megkeresést, és válaszolnak az egyéni kérdésekre.

Beszéltünk a legnagyobb, rangos egyetemeink képviselőivel, és felkerestük a kisebb, vidéki intézmények standjait is. Meghökkentő tapasztalatokkal gazdagodtunk, a tájékozottságot és témában való jártasságot illetően.  

A legnagyobb, legnépszerűbb egyetemeinken leginkább közönyös fogadtatást talál, aki arról érdeklődik, hogy diszlexiásként jelentkezhet- e. Gépies, hivatalos igen/nem válaszon túl nemigen tekintették érdemi kérdésnek a dolgot. Persze, hiszen van miből válogatniuk – gondolom én -  a legjobbak is versengenek a helyekért, minek akkor vonzónak tenni magukat a fogyatékos hallgatók részére. Természetesen törvény előírta jogokat, sőt az extra szolgáltatásokat (pl. életvezetési tanácsadás) megkapja anélkül is, hogy embernek érezné magát…

Kiemelten pozitív tapasztalatunk a BME és SE esetén mutatkozott. Ők magasan elfogadóbbnak és magabiztosnak, továbbá nyitottabbnak mutatkoztak az átlagosnál.

A SE részéről az Esélyegyenlőségi Koordinátor, Horváth Balázs mutatott magas felkészültséget és empátiát, egy – épp a Pető András Kar, konduktori képzése iránt érdeklődő fiatalembernek. (képünkön). Mindkét egyetemet melegen ajánljuk a diszlexiás felvételizőknek, amennyiben olyan szakot választanak, ahol alapkompetenciák miatt az nem kizáró tényező.

A BME képviseletében Lángné Dr. Lázi Márta olyan készségesen válaszolt a kérdéseinkre, és olyan természetességgel kezelte, fogadta a témát, hogy ha megszeppent, önbizalomhiányos diszlexiás lennék, nagyon jó érzéssel, megnyugodva tértem volna haza, hogy van helyem a világban. Dr. Lázi Márta elmondta, hogy nemcsak jogi és szakmai tekintetben számíthatnak ellátottságra náluk a diákok. A kiscsoportos képzési formák, az ahhoz kapcsolódó feladatok és számonkérési módok, lehetővé teszik a személyes figyelmet, továbbá a szociális- és egyéb, a fogyatékos állapothoz kötődő kompetenciák növelését.

Elismerés illeti a Pécsi Egyetemet, akik professzionalizmusukkal és odaadásukkal is példaértékűek: külön SNI tájékoztató standot állítottak, és nemcsak a saját jelentkezőiket szolgálták tudásukkal, hanem az EXPO összes SNI-s hallgatója fordulhat hozzájuk. (Távozásunkig 45 fiatalt láttak el instrukcióval!)

Meglepetés számunkra a természettudományi karok- és képzések jó részének nyitottsága, készségessége. (Bízzunk benne, hogy nem piaci alapú, ugyanis jóval kevesebben orientálódnak e képzések felé, mint a kínálat). Mindenesetre információs jártasság kevéssé, elfogadó hozzáállás nagyon is jellemző.

Itt megjegyzendő, hogy jó benyomást keltett még a Pázmány Bionikai Kara is. A bánásmódjuk alapján őket is az ajánlott intézmények közé soroljuk.

Továbbá, egyértelmű, karakán választ adott a rendőri képzést bemutató stand: NEM. És, akinél csak képzés közben, vagy utána derül ki a diszlexia??? Azt leszerelik. Dicséretükre legyen mondva, hogy felkészülten álltak ki, hallottak róla, és tudtak informálni bennünket. A legtöbb egyetem képviselője, akit megkérdeztünk, ezt nem mondhatja el magáról!

A kisebb, vidéki egyetemek közül, jó szívvel ajánljuk a továbbtanulást Kaposváron, Sopronban, és Dunaújvárosban.

A Kaposvári Egyetem, amellett, hogy Magyarország egyik legszebb és legmodernebb egyetemi komplexuma, valóban figyelembe veszi a hallgatók sajátosságait. Kérdéseinkre nem kirendelt hostess/host-diák hümmögött szimpatikusan, hogy gyertek ide, jó itt a buli…  Gyógypedagógus válaszolt készséggel a kérdéseinkre. Ha Kaposvárt választjuk, olyan Intézményt választunk, ahol helye van az embernek, emberies, személyes sajátosságoknak, problémáknak.

A Dunaújvárosi Egyetemen a kommunikációhoz kapcsolódó képzéseken firtattuk, hogy milyen bánásmódunk is lenne diszlexiásként. Pozitív, nyitott hozzáállást tapasztaltunk. Akit pl. érdekel a TV műsor készítés, annak érdemes ellátogatnia, és személyesen érdeklődni. Dunaújvárosban saját ún. „ jó gyakorlattal” rendelkeznek a diszlexiások segítésére.

A soproni Egyetem is a jó példák közé tartozik, érdemben, nyitottan kezelték a kérdést, bizalomgerjesztő, és emberileg kifogásolhatatlan hozzáállást tapasztaltunk. Ha diszlexiásként ide szeretnénk jelentkezni, bizakodóak lennénk.

Természetesen a negatív példákat nem írjuk le, esélyt adva a tévedésnek. De egy dolog bizonyos: számos nagy nemzetközi tekintélynek örvendő egyetemünk áll tétován, tájékozatlanul, vagy épp vonakodva áll a téma előtt.  

A legfrissebb becslések szerint jelenleg 92 ezer felsőoktatás előtt álló (alap- és középfokon tanuló) érintett van Magyarországon. Nagyságrendileg ugyanennyi hallgató várakozik arra, hogy megvédhesse-  vagy érintettsége miatt beragadt diplomáját kézhez kapja.



Atipikus Tehetség – Vándordíj - 2018

Diszlexia Kozpont, 2018. febr. 23. 5:05   [ 2018. febr. 23. 5:37 frissítve ]

Szabó Gabi – Mici – a Rádió Bézs műsorvezetője, „A Sajtós” - 2017-ben kapott Média-díjat a Szóvivő bálon, 25 éves szakmai pályafutása, munkája elismeréseként.

A díj átvétele után merte először elmondani pályatársainak és kollégáinak is, hogy diszlexiásként mennyire nehéz volt ebben a szakmában teljesíteni.

A hátrányok és nehézségek miatt ajánlotta fel először két évvel ezelőtt Csaba Erikának, a Diszlexia Központ vezetőjének a segítségét, majd ajánlotta fel egy díj alapítását, a hasonló problémákkal küzdő szakmabeliekre gondolva, amihez azonnal támogatókra talált.

A Vándordíjat 2018 február 16-án a Szóvivő bálon
, hagyományteremtő céllal, jótékonysággal indítják útjára, mely minden évben egy kampány kezdete is. Az első évben Diszlexia kampány keretén belül szeretnék felhívni a figyelmet az „ATIPIKUS TEHETSÉGEKRE”.


Mi az „ATIPIKUS” ?
Nem testi fogyatékosság, szemmel nem látható hátráltatottság.


Diszlexia?
„zsenibetegség” … Kevesen tudják, de pl Agatha Christie, John Lennon, Walt Disney, Cher, Robin Wiilliams, Tom Cruise, Albert Einstein, Leonardo da Vinci, Mozart, Van Gogh,Sir Winston Churchill, Magic Johnson, Napoleon, Julius Ceasar is a diszlexiások közé tartoznak, tartoztak.


Miért a Szóvivő Bálon?
A Diszlexia – Szabó Gabi „fogyatékossága” is - közege A SZÓ! Ezért komoly szakmai kötődése van a szakmához.

A tehetségek díjazása, gyarkori, bevett szokás! Bár a hátrányban élők díjazására is van példa, azért ez jóval ritkább, éppen ezért ezentúl olyan tehetségeket akarunk kiemelni, akik nem egyenlő eséllyel indulnak, mert a hátrányuk nem látható!

Olyan nem látható hátránnyal, nem látható nehézségekkel élő tehetségek méltatására vállalkozik a díj, akik az életútjukkal és teljesítményükkel példaértékűek.

A díj szakmai hátterét a Nap-kör Mentálhigiéniás Alapítvány, a Serdülő és Felnőtt Diszlexia Központ, Csaba Erika – a központ vezetője, valamint pártolója, fő támogatója az MTA főmunkatársa Gyarmathy Éva nemzetközi szaktekintély biztosítja.


FŐTÁMOGATÓ:
Az EISBERG HUNGARY azonnal a kezdeményezés mögé állt. GAZSI ZOLTÁN ügyvezető igazgató, a Sokszínűségi Egyezmény egyik aláírója számára kiemelten fontos a nyitottság, bizalom, a másság elfogadása, tisztelete, a különbözőségekből fakadó előnyök felismerése és tudatos kezelése. Fontosnak tartja annak bemutatását, hogy egy készséghiány ellenére még lehet valaki kiváló tehetség, akit támogatni, segíteni kell!


Ki kaphatja meg a díjat?
A díjra a médiában, közéletben, művészéletben alkotók pályázhatnak, akik munkásságukkal, több éves szakmai hátterükkel bizonyították, hogy „láthatatlan zavaruk ellenére” magas szinten képviselik a szakmájukat.

A pályázókat szakmai bizottság bírálja el, ezt követően minden évben egy Tehetséget díjazunk.


A díj: ATIPIKUS TEHETSÉG - VÁNDORDÍJ
Minden évben olyanok pályázatát várjuk, akik valamilyen hátránnyal küzdve értek el sikereket a szakmájukban.

Felényi Péter képzőművész plasztikája, ami jelzi AZ EMBERT, aki nem átlagos, aki kicsit „érdes”, akinél látszólag minden tökéletes, de igazán csak belül, ott a háttérben van AZ A VALAMI, ami egyszer csak előtör, AMI FÉNYLIK…

Minden évben a Szóvivő Bálon kaphatja meg ezt a plasztik-szobrot valaki, aki egy éven keresztül vigyáz rá, majd továbbadja. Valamint az ehhez járó, Eisberg Hungary által felajánlott támogatást.

Tehetségfejlesztés

Diszlexia Kozpont, 2015. okt. 21. 1:11   [ 2015. okt. 21. 1:15 frissítve ]

10-19 évesek október 31-ig, 20-29 évesek november 15-ig jelentkezhetnek:
http://templetonprogram.hu/

DISZLEXIA VETÉLKEDŐ! - Projektzáró műhely

Diszlexia Kozpont, 2015. jan. 19. 13:39   [ 2015. jan. 19. 14:15 frissítve ]

Diszlexia vetélkedő:

Küldd el a diszlexiás élettörténetedet vagy azt, hogyan használod a Portált, és
értékes díjakat nyerhetsz: http://www.literacyportal.eu/contest/hu
 http://www.literacyportal.eu/contest/hu

PROJEKTZÁRÓ MŰHELY:    2015. február 25. délután 14 órától

Program:
  • A diszlexia fiatal és felnőttkorban
  • A Portál használata
  • A szponzorok bemutatkoznak
  • Uzsonna
  • Diszlexia Vetélkedő díjkiosztása
További információk: gyarmathy.eva@gmail.com

Literacy - Online portál diszlexiával küzdők számára

Diszlexia Kozpont, 2015. jan. 19. 13:26   [ 2015. jan. 19. 14:15 frissítve ]


Diszkrimináció helyett lehetőségek

A Literacy Projekt* a fiatal és felnőtt diszlexiások beilleszkedését támogató rendszert dolgozott ki. Az Online Portál lényegében lefedi a digitális korszakban gyengülő literális képességbeli problémakört.




Az ingyenes Online Portál lehetőséget ad

  • online képességtesztelésre,
  • személyre szabott képességfejlesztésre,
  • a mindennapi életet hatékonyabbá tévő megoldások megismerésére,
  • hasznos eszközök és módszerek alkalmazására,
  • a társas kapcsolatok építésére,
  • kreativitásra.
-----------------------------------------

Literacy Project (7th Framework programme, Nr. 288596)

1-5 of 5